KOPORSÓ szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint KOPORSÓ szó jelentése, értelmezése:

(kop-or-s-ó) fn. tt. koporsó-t. 1) Szélesb ért. sír, vagyis azon rejtekhely, hová a holt testet temetik. Ily ért. jön elé a Münch. codexben, sőt Káldinál is, a latin "monumentum"-ot magyarázva. Olyak vagytok, mint a koporsók. Jaj nektek; kik a proféták koporsóit épititek. (Lukács 11. Káldi. Károlyinál szintén). 2) Szorosb és szokott mai értelemben fából vagy ritkábban ércből készitett hosszukás rendesen ötszögü, ládaforma rekesz, melyben a holtakat eltemetni szokták. Fenyőfa, diófa koporsó. Adjon Isten minden jót, diófából koporsót. (Köznépi jó kivánás). A halott koporsójára borulni. "Ha meghalok, se bánom, Úgy sincs engem ki szánjon, Koporsómra borúljon." Népd. "Hived leszek, hived leszek, Koporsóm bezártáig." Népd. Házad a koporsó, helyed a temető (km.), azaz minden embernek meg kell halni. "Sok vad madár gyomra, Gyakran koporsója Vitézül holt testeknek." Balassa Bálint "Ha mint ellebbentett fátyol, Az életnek nagy titkáról, Reszketőn és haloványon Rám borúl az örök álom: Ne tegyetek koporsóba, A mezőre vigyetek, Kísérjen a kelő hajnal, S könnyű tavaszföllegek." Gyulai. Közelgő halálnak jele e mondatokban: Egyik lába már a koporsóban van. Csak koporsót kell csináltatni neki. Nagy hét végén nevezetes a kath. keresztényeknél az úgynevezett Krisztus vagy Isten koporsója, vagyis a Jézus temetőhelyét ábrázoló készület a templom valamelyik részében felállitva. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. (Km.). E szónak gyöke a burkot vagyis öblös üreget jelentő kop v. kob, melytől kopolya vagy kobolya (am. kivájt üreg) is származik. ,Kóbor' és ,kópic' pedig szalmából s vesszőből font kosarat jelentenek; melyekben kób vagy kóp kétségen kivül azonosak kop v. kob (kub) gyökökkel. ,Koporsó' alakja mutatja, hogy igenév az elavult koporos vagy inkább koporoc v. koboroc, koborz igéből, mintegy kobjába, kebelébe rejt, rekeszt; s innen lett: koborzó, hangváltozattal koporsó. Héberül , arabtörökül kabr, Beregszászi szerént pedig siriai nyelven is kaburo, és äthiopiai nyelven geberte, am. sír.

Betűelemzés "KOPORSÓ" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -.- --- .--. --- .-. ... ---

A szó 7 betűs karakterrel van leírva, ebből 3 magánhangzó (42.9%). Ez 4.65 százalékkal több mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: ÓSROPOK.

Keresés az interneten "KOPORSÓ" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: KOPORSÓ Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika